|
NyírHír-Hírek
|
|
2012. augusztus 09. csütörtök, 21:31 |
|
Központi támogatás révén újítja fel és fejleszti Kállay Miklós egykori miniszterelnök családi kastélyát a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kállósemjén önkormányzata.
A Kállayak a 14. században telepedtek le a Nyíregyházától 22 kilométerre fekvő faluban, a család később itt építette ki birtokközpontját. Az 1942–44 között Magyarország miniszterelnökeként tevékenykedő politikus egykori lakóhelyét barokk stílusban építették 1763-ban olasz mesterek. A kastély a II. világháború idején megrongálódott, 1964-ben helyreállították, majd 1994-ig diákotthonként működött.
A Kállay-kúria, valamint az azt körülvevő park felújítására több mint 780 millió forintot nyert el pályázaton a község önkormányzata a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság döntése nyomán - jelentette be Belicza László, a település polgármestere csütörtökön egy sajtótájékoztatón Nyíregyházán.
Az önkormányzati vezető közlése szerint a 3700 lelkes nagyközség központjában lévő, a település "gyöngyszemének" tekintett, műemlék kastély rekonstrukciójára már régóta vártak a falubeliek: a százszázalékos támogatású beruházás segítségével az épületet eredeti állapotára állítják vissza, csakúgy, mint a mellette lévő, jelenleg magtárként használt Wolkenstein-kastélyt.
Az épületeket övező, hársfasorral szegélyezett park is megújul: a megmaradó növények mellett visszatelepítik az "őshonos" fákat és virágokat. Ebben a parkban található az a kápolna, amely alatt a kripta a Kállayak, köztük az 1967-ben elhunyt Kállay Miklós végső nyughelye.
Belicza László elmondta: a kiemelt beruházás turisztikai jellegét szolgálja majd az itt kialakítandó történelmi kiállítás, ahol a tervek szerint a Kállay-család tárgyi emlékeit tekinthetik majd meg az érdeklődők. A projekt a Kállay-örökség bemutatása mellett az 1920-30-as évek hangulatát is szeretné megidézni korabeli autók, motorok és kerékpárok kiállításával.
A családosok számára játszóházat, korhű nosztalgiakávézót alakítanak ki, de a felújított kastélyban helyet kap majd például bálterem is - közölte a polgármester.
A Kállay-kúria felújítási munkálatai a tervek szerint jövő tavasszal kezdődhetnek el és 2014-ben fejeződnek be.
Forrás: MTI
|
A hozzászólások bejegyzése, csak regisztrált felhasználók részére engedélyezett!
2013. május 24., péntek A létesítmény megépítése 49 millió lejbe került (11,2 millió euró), amiből 28 millió lejt (6,41 millió euró) a vissza... Bővebben... | 2013. május 24., péntek Két salgótarjáni és egy bátonyterenyei férfi ellen indítottak eljárást kábítószerrel való visszaélés vétség elkövetés... Bővebben... | 2013. május 24., péntek A kormányzat rövid távú, középtávú és stratégiai dimenzióban kívánja megvalósítani a családok megsegítésére elindítot... Bővebben... |
Gubás Gabi és Koltai Róbert – Starfactory 2013. május 15., szerda Starfactory - Gubás Gabi: „Egy erőteljes, karakteres anyát játszom – ez nem esik tőlem messze olyan szempontból, hogy valóban édesanya vagyok. Aminek örülök, hogy ez egy zenés darab,... Bővebben...
Ősi őrlőköveket találtak Kínában 2013. május 07., kedd A korábbi közel-keleti leletekhez hasonló ősi, 23 000 évesre tehető őrlőköveket fedeztek fel Észak-Kínában, a Sárga-folyó középső termékeny völgyében, ami azt sugallja, hogy a... Bővebben...
Bulvár 2013. május 24., péntek Dráma van. Meghalt Kimberly és Jessica. Temetés is lesz ma este az Éjjel-Nappal Budapestben. Bővebben... | Bulvár 2013. május 24., péntek Az elmúlt hetekben arról szavazhattak a StoryOnline olvasói, hogy kit tartanak a legszigorúbbnak ... Bővebben... | Bulvár 2013. május 24., péntek Házvezetőnőjétől tanul főzni Katalin hercegné, aki hamarosan életet ad első gyermekének. Bővebben... |
Gazdaság 2013. május 24., péntek A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 196,10 pontos, 1,03 s... Bővebben... | Gazdaság 2013. május 24., péntek Egy kis kormányzati igyekezet kellene csak a szakmeber szerint ahho... Bővebben... | Gazdaság 2013. május 24., péntek Április 19-én jelentették be, hogy mintegy 200 millió eurós zöldmez... Bővebben... |
NyírHír-Sztárportré 2013. április 25., csütörtök
 „Én erdélyi vagyok, 1941-ben jöttünk át Erdélyből Magyarországra. A Nagyszüleimmel - anyai ágon -, akkor találkoztam többször, mikor már a háború elcsendesedett, és mehettünk Erdélybe - gyönyörű helyen laktak, Gyergyószárhegyen. A Nagypapa előttem van: Egy nagy magas ember volt, szép hófehér pödört bajusszal, mindig ott ült a verandán, mellette a Nagymamám, aki a válláig sem ért - egy pici alacsony asszonyka volt. Bővebben...
|
|
|
 Tudományos-ismeretterjesztő kvíz, vízipisztolyos mini-árvíz, látványos hidrológiai kísérletek, makettezés és színház várja a kicsiket és a nagyobbakat a Danube Flow - Hív a Duna! gyereknapi progra... Bővebben...
|
 Összesen harminc nagyszínpadi és gyermekelőadást tekinthet meg a közönség a június 21. és 28. között megrendezendő Magyar Színházak XXV. Kisvárdai Fesztiválján. Bővebben...
|
 A hirtelen felmelegedés utáni gyors virágzás és a kevés méh miatt nem lehet kiemelt gyümölcstermésre számítani az idén az Állami Gyümölcskutató Intézet szerint. Bővebben...
|
|